Csirkés rizsleves



(Malajziában porridgenak nevezik a rizsleveseket, de nem tévesztendő össze az angol porridge-dzsal. Főként diétás menünek, gyengélkedőknek, gyerekeknek ajánlott étel, de sok felnőtt is szívesen eszi reggelire, vagy könnyű ebédnek, vacsorának.)
2,2 liter víz, 1,4 kg csirke. 1,5 csésze rizs, 2 kávéskanál só
1. Forraljuk fel a vizet, tegyük bele az egész csirkét és a sót 15 percre. Akkor fordítsuk meg a csirkét és főzzük még 15 percig. Vegyük ki.
2. A csirke vizében addig főzzük a rizst, amíg olyan puha lesz, hogy szétesik, magyarul, főzzük szét.
3. Csontozzuk ki a csirkét, és két villával szaggassuk apró darabokra, majd a húst tegyük vissza a levesbe.
Ezzel el is készült a rizsleves, de ami étvágygerjesztővé teszi, az a tálaláskor hozzáadott ízek:
Tálaláshoz: 2 gerezd fokhagyma, 5 salotthagyma, 2 x 3 evőkanál olaj, 6 lágytojás, koriander vagy petrezselyemlevél, 3 szál újhagyma, 5 cm gyömbér, 2 friss piros csili, 2 evőkanál híg szójaszósz, 2 evőkanál kínai savanyúság, só és bors
1. Készitsünk fokhagyma és salottaolajat: a fokhagymát törjük péppé és süssük olajban aranybarnára. A salottot szeleteljük fel és süssük olajban aranybarnára.
2. A leveleket és az újhagymát vágjuk apróra, a gyömbért vékony szeletekre.
3. A csilit is szeleteljük fel és keverjük össze a szójaszósszal.
Kis tálkákban készitsünk minden hozzávalót az asztalra. Mindenki azzal ízesíti a levesét, mivel akarja.

A standok nem csak ételeket, de népszerű alkoholmentes italokat is kínálnak. Ilyen a kókuszvíz, amit a friss fiatal kókuszdióból nyernek. Nemcsak édes és üdítő, de fehér belét kanállal ki lehet kaparni. Az is ízletes és laktató.

A cukornádból is préselnek egy nem túlédes, de friss lét.

Az Ais Bandung jeges ital, rózsaszirupból és tejből készül.

Egészséges és üdítő az árpavíz, egy csésze árpát 1 liter vizzel főznek, amíg az árpaszemek még egyszer akkorára duzzadnak. Hidegen és forrón is fogyasztható cukorral és citromlével ízesítve.

Ezeken kivül pedig nagyon sok olyan helyi gyümölcsből készül ital, gyümölcslé, amiről az európai még csak nem is hallott.